A Nav N Go a legjobban fejlődő IT-vállalat Magyarországon
A magyar szoftverfejlesztő cég immár négy éve szerepel a feltörekvő IT-cégek listáján, melyet a Deloitte piacelemző cég állít össze a kelet-európai régió vállalatainak növekedési adatai alapján. A dinamikus fejlődésért járó „Rising Stars” díjat a Nav N Go ügyvezetője vette át.
A Deloitte piacelemző cég minden évben összeállítja a Technology Fast 50 listát, melybe a közép-európai technológiai vállalatok legjobbjai kerülnek be, az elmúlt ötévi árbevétel-növekedésük alapján. A listán idén a magyar mellett lengyel, cseh, szlovák, román, bolgár, horvát, szerb, litván és észt cégk szerepeltek.

Az öt évnél fiatalabb vállalkozások – köztük a Nav N Go is – egy alkategóriában, a „Rising Stars” mezőnyében versenyeztek, ahol szintén az éves árbevétel alapján állították fel a sorrendet. Ebbe a rangsorba idén a magyar vállalkozások közül egyedül a Nav N Go Kft. került be, az összesített, 10 országos listán a nyolcadik helyet foglalják el. Az elemzők szerint minden esély megvan arra, hogy a 3D-s navigációs szoftvert fejlesztő cég jövőre előkelő helyre kerüljön a Technology Fast 50 fő kategóriájában is.

A „Rising Stars” díjat a szoftverfejlesztő vállalat ügyvezető igazgatója, Vahl Tamás vette át az október 20-án megrendezett budapesti gálán.

Fiatal, növekvő vállalatként különösen fontosak számunkra a pénzügyi eredmények alapján odaítélt elismerések, amilyen a Deloitte díja is, hiszen ezek cégünk gazdasági stabilitását is hitelesítik, ami különösen fontos az üzleti életben. Emellett a díj természetesen igazolja tevékenységünk sikerét, és hozzájárul cégünk ismertségének növeléséhez is.” – mondta Vahl Tamás.

A „Rising Stars” kategória rangsorában az üzleti szoftvereket gyártó, horvát Multicom végzett az első helyen. A főkategória, a Technology Fast 50 győztese pedig az internetes portálokat üzemeltető, lengyel Netmedia lett, 7210 százalékos növekedésével.

A Technology Fast 50 lista végeredményéből az is kiderült, hogy a szoftverfejlesztés kimagaslóan eredményes ágazat, hiszen a lajstromban szereplő, sikeres cégek több mint fele ezzel foglalkozik.
Tovább...
Hírek
2010. 03. 01. 21:25
Megérkezett a Nav N Go prémium kategóriás navigációs szoftvere, az iGO primo™
A magyar szoftverfejlesztő cég bemutatta OEM partnereinek a vállalat legújabb technológiai fejlesztéseit tartalmazó, ugyanakkor továbbra is könnyen kezelhető navigációs szoftverét, az iGO primo™-t.
Tovább...
2010. 02. 08. 11:52
Nézze meg saját szemével a Nav N Go mobil navigációs megoldásait az MWC-n
A Nav N Go első alkalommal vesz részt kiállítóként a barcelonai Mobile World Congress rendezvényen, 2010. február 15. és 18. között. A térképszolgáltató Navteq-kel közösen sok szeretettel várjuk partnereinket és a kiállítás résztvevőit az 1-es csarnok 1D59-es standján, ahol bemutatjuk legújabb navigációs megoldásainkat, melyek számos mobil platformon, például Androidon, Windows Mobile-on, vagy iPhone-on kiválóan működnek.
Tovább...
2010. 01. 12. 13:16
Újabb régiós navigációs megoldások iPhone-ra: megjelent az iGO My way 2009 két Kelet-Európa csomagja
Az iGO My way 2009 iPhone-ra kifejlesztett navigációs megoldás vadonatúj Kelet-Európa kiadásai letölthetők az Apple App Store-ból. A 20 és a 6 országos csomag is tartalmazza Magyarország részletes térképét.
Tovább...
2009. 12. 14. 17:44
A naviextras.com radikálisan csökkenti a térképfrissítések árát és egyéves előfizetést kínál Európára és Észak-Amerikára
A Nav N Go most egyéves frissítés előfizetéssel együtt kínálja a legfrissebb, 2009. harmadik negyedévi térképeit a világ több mint 80 PNA márkája számára.
Tovább...
2009. 12. 14. 17:38
Elérhető az iPhone-ra kifejlesztett iGO My way 2009 első ingyenes frissítése a legújabb térképekkel és új szoftverfunkciókkal!
Az iGO My way 2009 iPhone-ra kifejlesztett navigációs megoldás első ingyenes térkép- és szoftverfrissítése letölthető az Apple App Store-ból. Az 1.1 verzió sok fontos újítás mellett új országtérképeket is tartalmaz.
Tovább...
További hírek...

© Copyright 2007-2010, Nav N Go Kft. All rights reserved. Last modified: 2010-03-10 18:02:18
Powered by 5Ω