Vezetőség
Vahl TamásÜgyvezető igazgató
Nav N Go Kft.
Vahl Tamás 1961-ben született Budapesten. Gyerekkorának egy részét Németországban töltötte, s hamar magával ragadta a nyelvi sokszínűség és a nemzetköziség érzése, ezért eleinte tolmács vagy diplomata szeretett volna lenni. Érettségijét már Magyarországon szerezte, majd a Külkereskedelmi Főiskolán folytatta tanulmányait. A diplomázást követően a Metrimpexnél helyezkedett el, később a Konsumex, illetve a Medicor üzletkötőjeként dolgozott. Ezután a Siemens Kft-vé átalakuló Sicontacnál, a Siemens által gyártott hardverek és szoftverek értékesítését végezte. 1991-től a Berliner Bank számítástechnikai leányvállalatának magyarországi képviseletét irányította, majd 1993-ban csatlakozott az IBM-hez, ahol az iparvállalatok, kereskedelmi cégek és szolgáltató cégek felé irányuló értékesítési tevékenységért felelt.
Kétévi munka után szintén az IT területen maradva a HP csapatának tagja lett, ahol kereskedelmi igazgatóként sikerült a piacvezetők közé emelnie a vállalatot. Az itt eltöltött négy év után igazolt át az SAP-hoz, ahol eleinte kereskedelmi igazgatóként, 2000-től pedig ügyvezető igazgatóként dolgozott. A cég már érkezésekor sem volt ismeretlen számára, hiszen korábbi munkái kapcsán is rendszeresen kapcsolatba került az SAP termékeivel. Az SAP-nál 2008 februárjáig dolgozott, majd az AAM Tanácsadó Zrt. üzletfejlesztési igazgatójaként folytatta tevékenységét. Az a cél vezérelte, hogy a multinacionális vállalatokon túl megtapasztalja, hogy egy magyar magáncéget hogyan lehet nemzetközileg is sikeressé tenni. Hasonló motivációkkal érkezett a Nav N Go-hoz is, ahol 2008 decembere óta ügyvezető igazgató.
Korábban elnökségi tagként segítette az Informatikai Vállalkozások Szövetségének munkáját, jelenleg pedig a Neumann János Számítástechnikai Társaság elnökségi tagja. 2007 májusában a Német-Magyar Kereskedelmi Kamara elnökévé választották, ezt a pozíciót jelenleg is betölti. 2005-ben megkapta a „Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje” kitüntetést, az ország informatikai infrastruktúrájának kifejlesztésében játszott szerepéért.
Élete folyamán csaknem az összes sportágat kipróbálta már a szörfözéstől a cselgáncsig, szabadidejében még ma is szívesen hódol ennek a szenvedélyének, s olykor görkorcsolyázás közben fedezi fel a világ városait.
Balogh PéterTechnológiai igazgató
Nav N Go Kft.
Balogh Péter 1977-ben született Budapesten. 7 éves korában kapta meg első számítógépét, egy Commodore 64-et. A játékot gyorsan felváltotta az egyszerű programsorok beírása és lefuttatása, mely meghatározó élmény maradt. 1995-ben, 18 évesen belekezdett első saját vállalkozásába, mely egy internetes hirdetési rendszer fejlesztésével foglalkozott. Ezt néhány további sikeres vállalkozás követte, majd vezető fejlesztő lett Finnországban, a mobiltelefont gyártó Nokia cégnél.
A Windows CE alapú kéziszámítógépek iránt 1999-ben kezdett érdeklődni, és azonnal el is kezdett alkalmazásokat írni az akkor még nagy újdonságnak számító PDA-ra. Hazatérése idején, 2001-ben, már ismertek voltak az első saját mobil fejlesztései.
2002-ben negyedmagával megalapította a mobiljáték-fejlesztésre specializálódott PDAmill Kft-t. 2004 óta dolgozik a Nav N Go Kft. megbízásából az iGO My way GPS-navigációs szoftver fejlesztésén. 2006 augusztusa óta az egybeolvadt PDAmill és Nav N Go technológiai igazgatója.
Szabadidejét a családjával, kislányával tölti, ha pedig jut rá ideje, szakirodalmat olvas.
Kátai AttilaÜzletfejlesztési igazgató
Nav N Go Kft.
Kátai Attila 1974-ben született, Budapesten. A Karinthy Frigyes Kéttannyelvű Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta tanulmányait, informatika szakon.
A GPS-navigációval az egyetem évei alatt került kapcsolatba, és hamar ráeszmélt, hogy a legtöbb készülék a magyar térkép hiánya miatt nem működik idehaza. Ezért kezdett el dolgozni 2000-ben az első magyar navigációs térkép létrehozásán, majd a a TopMap Kft. tagjaként 2001-2002-ben részt vett az ismert Destinator nevű navigációs szoftver térkép-integrációs és üzleti projektjében. Ez után 2003-ban a két legnagyobb térképész világcég, a Navteq és a Tele Atlas első magyar adatbázisainak létrehozását koordinálta technikai és üzleti oldalról is.
2004-ben a hazai navigációs piac hiányosságai ösztönözték arra, hogy egy teljesen új GPS-navigációs szoftver fejlesztésébe fogjon, így 2004-ben három céggel közösen megalapította a Nav N Go Kft-t. A megalakulástól 2007 februárjáig a cég ügyvezető igazgatója volt, majd 2009 májusáig a tartalomfejlesztési igazgatóki feladatokat látta el. Jelenleg a Nav N Go vállalati üzletfejlesztési igazgatójaként a cég számára kínálkozó új üzleti lehetőségeket kutatja.
Szabadidejét feleségével és kisfiával tölti, ha teheti, hosszú sétát tesz két kutyájával.
James (Jim) NardulliNemzetközi kereskedelmi igazgató
Nav N Go Kft.
Az 1960-ban született Jim az igazán jelentős technikai forradalmak idején nevelkedett a Pennsylvania állambeli Pittsburghben. A Kiski School és a West Virginia-i Wesleyan University elvégzését követően mindig saját szenvedélyének hódolt és 25 éves pályafutása alatt számos sikerre vitt vállalkozáshoz adta a nevét.
Az 2000-ben alapított GetLisa Wireless Services társalapítójaként és vezérigazgatójaként Jim igazi úttörő szerepet játszott egy, a wireless helymeghatározó technológiák lehetőségeit újradefiniáló modell felismerésében. A vállalt első termékének számító GlobalDining egyike volt a világ első LBS-szolgáltatásainak, mely saját adatbázisa mellett a felhasználóktól származó tartalmakat ötvözte az LBS korai technológiáival. Ezen törekvések voltak a ma már világszerte elismert Web 2.0 technológia előhírnökei.
2003-ban Jim csatlakozott a gate5 eredeti, berlini csapatához, ahol az üzlet tartalmi oldalának fejlesztésében, valamint az amerikai államokban (Észak- Dél- és Közép-Amerika) létrehozott vállalat felállításában játszott jelentős szerepet. Miután a Nokia felvásárolta a gate5-ot, Jim még egy évig a cégnél maradt, majd a Magellanhoz ment, ahol a Tartalom, szolgáltatás és partnerségi igazgatói pozíciót töltötte be.
2008 októberében került a Nav N Go Kft. csapatához, ahol az üzleti tevékenység és a világ különböző pontjain felállított kereskedelmi csapat tevékenységének irányítására mellett a Nav N Go LBS-stratégiájának kidolgozása tartozik főbb feladatai közé.
Bár munkája gyakorlatilag minden földrészen állandó jelenlétet követel, Jim mégis talál időt arra, hogy egyik kedvenc hobbijának, a búvárkodásnak hódoljon a Karib-tenger vizein, emellett szívesen tölti idejét boros pincéjében, valamint az élete szenvedélyét jelentő amerikai izomautókkal a vad Missouriban.
Szilágyi ZoltánTermékmarketing igazgató
Nav N Go Kft.
Szilágyi Zoltán 1980-ban született Debrecenben. Már fiatal korában érdeklődött az információ technológia iránt, informatikai szakközépiskolában érettségizett. Az itt szerzett tapasztalatok után az üzleti tudományok felé fordult, az Oxford Brookes University budapesti tagozatán, az International Business School-ban szerzett BA in Business Studies diplomát.
2000-ben került a Műszertechnika csoport internetes vállalkozásához, a Webconsult Kft-hez projekt vezetőként, majd ezt követően a mobiltelefónia és kereskedelem világában folytatta pályafutását, a Nokia, a Samsung és az LG hivatalos disztribúcióját ellátó Rightphone Kft. üzletfejlesztési menedzsereként a cég számára kínálkozó nemzetközi üzleti lehetőségeket és kereskedelmi csatornákat kutatta, valamint létrehozta a mobiltartalmak fogalmazását végző új üzletágat
2005-ben nemzetközi kihívásokat keresve Londonban folytatta karrierjét a mobiltelefonos játékokat kiadó Glu Mobile Ltd-nél, ahol Kelet-Európa és Oroszország értékesítési vezetőjeként a régió legtöbb mobilszolgáltatóját ügyfelei között tudhatta.
2007-ben a tartalomfejlesztési csapat vezetőjeként csatlakozott a Nav N Go-hoz, ahol a globális tartalomszolgáltatókkal kötött üzletekben és a cég egyéb tartalomfejlesztési irányainak meghatározásában játszott fontos szerepet. 2009-ben kapott megbízást a Nav N Go-nál frissen megalakult termékmarketing csapat kialakítására és vezetésére.
Szabadidejét a családjával tölti, szívesen utazik külföldre, az európai nagyvárosokat és a tengerparti nyaralóhelyeket részesíti előnyben.
Szombathelyi PéterOperatív igazgató
Nav N Go Kft.
Szombathelyi Péter 1962-ben született Budapesten. Villamosmérnöki diplomájának megszerzése után a Videoton Fejlesztési Intézetben helyezkedett el fejlesztőmérnökként, amit a Műszertechnika-Computer Kft. követett, ahol a személyi számítógépek kereskedelmével foglalkozott. Ezt a tevékenységet később nemzetközi szinten a svájci székhelyű Procomp AG-nál folytatta, kapcsolatot tartva a cég leányvállalataival és üzleti partnereivel az USA-ban, Távol-Keleten és Nyugat-Európában. Ebben az időszakban rövid ideig programozói munkát is végzett Dataflex környezetben.
Az informatikában töltött hat év után vállalatirányítási feladatokat és tapasztalatokat keresve a FOTEX Csoport Optikai Divíziójában magyarországi és regionális ügyvezetőjeként a kereskedelmi vállalatok rekonstrukciója, fejlesztése, vállalatfelvásárlás, nemzetközi terjeszkedés, a Vision Express márkanév magyarországi felépítése, valamint vállalatirányítási informatikai rendszerek bevezetése (SAP) voltak a legfontosabb feladatai.
A Fotex három országban jelenlevő optikai vállalatcsoportját a legnagyobb szakmai befektető vásárolta meg, ami után Szombathelyi Péter a Libri Kft. tulajdonosának felkérésére elvállalta Magyarország egyik legsikeresebb könyvesbolthálózatának vezetését. Legfontosabb eredményei egy teljes ERP bevezetés, romániai leányvállalat és tevékenység sikeres elindítása, az ügyféladatbázis és kapcsolattartás nagyságrendi bővítése, illetve új marketingstratégia beindítása voltak.
A Nav N Go csapatához 2009 áprilisában csatlakozott operatív igazgatóként. Elsődleges feladata az operatív területek irányítása, de a cég kereskedelmi stratégiájának megvalósításában is aktívan részt vesz.
Szabadidejében szívesen olvas, kerékpározik, motorozik, és utazik. Második házasságában él.
Fülöp MiklósProjektigazgató
Nav N Go Kft.
Fülöp Miklós 1977-ben született, Székesfehérváron. A Széchenyi István Műszaki Szakközépiskolában került hozzá közel a műszertechnika világa, és bár eleinte hangmérnöknek készült, később úgy döntött, hogy a Veszprémi Műszaki Egyetem informatika szakán tanul tovább. Diplomáját végül Budapesten, a Gábor Dénes Főiskolán szerezte meg.
Szakmai érdeklődése két terület között mozgott: a rendszermérnöki pálya és a programozás is vonzotta. Eleinte az előbbi látszott megvalósulni, hiszen rendszergazdaként helyezkedett el a Matávnál, majd Microsoft trénerként dolgozott a Netacademia Kft-nél, végül 2003-ban pályája fontos állomásaként a Microsoft Magyarországnál lett rendszermérnök. Közben azonban a fejlesztésről sem tudott lemondani, hosszú ideig egy francia-magyar cégnek programozott, és szabadidejében is sok időt töltött önálló fejlesztési ötletek megvalósításával.
2006-ban, mikor úgy érezte, itt az ideje váltani, az élet ismét összehozta egykori egyetemi társaival, akik akkor indították el a Nav N Go Kft-t. Rövid gondolkodás után elfogadta a felkínált állást, és fejlesztő lett a cégnél. Az akkor alakuló projekt csapatban kezdett dolgozni, mely a Nav N Go partnereinek igényére szabja az iGO My way szoftvert. 2007 januárja óta ő a Nav N Go projekt menedzsment igazgatója.
Szabadidejét feleségével és gyerekeivel tölti, szeretnek síelni, új kedvencük pedig a geocaching.
Késmárki LászlóTermékfejlesztési igazgató
Nav N Go Kft.
Késmárki László 1977-ben született Dunaújvárosban. 8 éves korában kezdett érdeklődni a számítógépes játékok és az informatika iránt, attól kezdve a számítástechnika állandó része lett az életének. Középiskolába is matematika tagozatra járt, majd 18 évesen meg is alapította élete első cégét, aminek fő tevékenysége a vírus-dekódolás volt.
Közben tanulmányait a Veszprémi Egyetem Műszaki karán folytatta, ahol 2000-ben diplomázott műszaki informatika szakon. Az egyetem évei alatt több vállakozásba is belefogott, majd IT menedzserként is kipróbálta magát egy multinacionális cégnél, de szíve visszahúzta a programozáshoz, így alapító tagja lett a játékfejesztéssel foglakozó PDAmill Kft-nek. 2004-től a Nav N Go Kft. új GPS-navigációs szoftverén, az iGO My way-en dolgozott, vezető fejlesztőként. Feladata azóta is a legújabb technológiai megoldások és innovatív fejlesztések irányítása, immár a cég termékfejlesztési igazgatójaként.
Szeret sportolni, korábban bokszolt. Legújabb hobbija a geocaching.
Kinde KálmánPénzügyi igazgató
Nav N Go Kft.
Kinde Kálmán 1968-ban született Nagyváradon. Temesváron, Kolozsváron majd Budapesten járt műszaki egyetemre, ahol a villamosmérnöki karon diplomázott. Az egyetem befejezése után azonnal át nyergelt a pénzügyi területre: 4 évig a KPMG Hungary könyvvizsgáló cégnél könyvvizsgáló asszisztensként, majd menedzserként dolgozott, közben az Egyesült Királyságban nemzetközi könyvszakértői képesítést szerzett (ACCA). Ezt követően 3 éven keresztül a Vivendi Telecom Hungary pénzügyi kontrollereként a távközlésben munkálkodott, ahol konszolidált nemzetközi beszámolással, költség és beruházás kontrollinggal, treasuryvel, üzleti tervezéssel és SAP integrált vállalatirányítási rendszer bevezetéssel, upgradejével és rolloutjával foglalkozott. 2000-ben saját tanácsadó vállalkozást indított QLICONS néven, amelyen keresztül több interim pénzügyi vezetői, gazdasági szakértői illetve tanácsadási megbízást teljesített, jellemzően kommunikációs szolgáltató, gyártó, kereskedelmi, logisztikai, média és pénzügyi vállalatoknál. Kálmán megbízott pénzügyi igazgatóként dolgozott a Hírek Média és Internet-technológiai Kft., a Cablenet Távközlési Szolgáltató és Hálózatépítő Rt., a Trendex Holding Rt., a Vos Logistics Hungary Kft. és a Mart Építőipari Kereskedelmi Kft. társaságoknál, ahol a pénzügyi, számviteli, kontrolling, treasury, adóügyi és adminisztrációs tevékenységek irányítása volt a fő feladata.
Szabadidejét családjával, hat gyermekével tölti. Szívesen járnak közösen sportolni, kirándulni. Szereti a kihívásokat, kedvelt időtöltése például a tájékozódási terepfutás, a síelés és a tenisz. Foglalkoztatja a környezetvédelem és a napenergia-hasznosítás, és ha teheti, szívesen ápolja az otthona körüli kertet is.
Magyari AndreaHR igazgató
Nav N Go Kft.
Magyari Andrea 1971-ben született Budapesten. A Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, majd ösztöndíjasként egy nemzetközi szállítmányozó cégnél szerzett munkatapasztalatot. Nem sokkal ezután a Budapesten éppen ekkor irodát nyitó Price Waterhouse könyvvizsgáló és tanácsadó cégnél kapott álláslehetőséget, 1990. januárjától. Az akkor csupán néhány munkatársat foglalkoztató cégből mára már közel 700 fős PricewaterhouseCoopers 10 fős Humán Erőforrás osztályát vezette egészen 2009. február közepéig.
A HR, mint szakterülettel 1997-ben hozta össze a sors, nem véletlenül, hiszen az emberekkel való foglalkozás és törődés egészen gyermekkorától meghatározó volt számára. Szakmai pályafutását tekintve tulajdonképpen végigjárta a céges langrétát, 2004-től pedig első számú HR vezetőként tevékenykedett. Szakmáján belül kedvenc területe a kompenzáció bár talán személyiségéből is fakadóan a HR minden területével volt lehetősége megismerkedni. Diplomáját szintén a HR területén szerezte 2002-ben a Pécsi Tudományegyetemen.
Közel 20 éves, nemzetközi cégnél szerzett munkatapasztalata és különböző regionális HR projektjei után 2009. február 16. napjától társaságunk HR igazgatója és menedzsmentjének tagja.
Szabadidejét legszívesebben férjével és nagylányával tölti, akit gyakran kísér el az otthonuk közelében lévő lovardába, amikor saját hobbijának, a természet szeretetének is időt szentel. Ezen kívül szívesen olvas és ápolja baráti kapcsolatait.
Hírek
2010. 03. 01. 21:25
Megérkezett a Nav N Go prémium kategóriás navigációs szoftvere, az iGO primo™
A magyar szoftverfejlesztő cég bemutatta OEM partnereinek a vállalat legújabb technológiai fejlesztéseit tartalmazó, ugyanakkor továbbra is könnyen kezelhető navigációs szoftverét, az iGO primo™-t. 2010. 02. 08. 11:52
Nézze meg saját szemével a Nav N Go mobil navigációs megoldásait az MWC-n
A Nav N Go első alkalommal vesz részt kiállítóként a barcelonai Mobile World Congress rendezvényen, 2010. február 15. és 18. között. A térképszolgáltató Navteq-kel közösen sok szeretettel várjuk partnereinket és a kiállítás résztvevőit az 1-es csarnok 1D59-es standján, ahol bemutatjuk legújabb navigációs megoldásainkat, melyek számos mobil platformon, például Androidon, Windows Mobile-on, vagy iPhone-on kiválóan működnek. 2010. 01. 12. 13:16
Újabb régiós navigációs megoldások iPhone-ra: megjelent az iGO My way 2009 két Kelet-Európa csomagja
Az iGO My way 2009 iPhone-ra kifejlesztett navigációs megoldás vadonatúj Kelet-Európa kiadásai letölthetők az Apple App Store-ból. A 20 és a 6 országos csomag is tartalmazza Magyarország részletes térképét.