A hónap interjúja
„Az én nagy projektem maga a UI team…”Guri két éve dolgozik a Nav N Go-nál. Érkezésekor pár hétig a QA területen tevékenykedett, majd a project csapatban ő lett az egyszemélyes UI team. Aztán lassan köré épült a csapat, melynek ő lett a vezetője.
Hogyan, mikor kerültél a Nav N Go-hoz?
Két éve egy barátom ajánlotta az állást, akivel a korábbi munkahelyemen, a Virus Busternél is együtt dolgoztam. Tudta, hogy nyitott vagyok az új dolgokra, és hát a navigációs fejlesztés akkor teljesen új volt. Épp a terveim közt szerepelt, hogy kimegyek „szerencsét próbálni” az Egyesült Államokba, de aztán a Nav N Go-nál tapasztalt első benyomás megragadott, és maradtam.
Mivel kezdted akkor a munkát?
Mikor a Nav N Go-hoz kerültem, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy egy kevésbé felépített, „mindenki csinál mindent” típusú munkavégzéssel találkoztam, így a nagy mozgástérnek hála, rövid időn belül rátaláltam arra a területre, ami igazán érdekelt: a felhasználói felület fejlesztésre. Ebbe úgy kezdtem el belefolyni, hogy körülöttem lévő fejlesztőknek kritizálni kezdtem az akkori navigációs program, az iGO My way 2006 UI-át. Ők meg azt mondták, hogy akkor csináljam meg jobban, ha tudom... Aztán az új projekteken már, mint UI developer kezdtem el dolgozni.
Volt valamilyen múltbéli tapasztalatod ezzel kapcsolatban?
Két irányból lehet ezt megközelíteni: egyrészt a dizájnnal kapcsolatos érdeklődésemet és affinitásomat már megalapozta a rajz tagozatos általános iskola. Másrészt elég korán elkezdett érdekelni az informatika, kicsit programozgattam is az akkor menő Commodore 64-re. Ebből következően informatikai szakközépiskolában tanultam tovább, majd rendszermérnöki szakon végeztem el a főiskolát is, Dunaújvárosban.
Akkor tehát ezt a két területet, a dizájnt és a programozást fogja össze egy UI fejlesztő?
Lényegében igen. Összefoglalva mindent mi csinálunk, amit a navigációs szoftver használója lát: mi felelünk a szoftver „arcáért”, vagyis a UI (User Interface) használhatóságáért, ergonómiájáért, és ha úgy tetszik, a szépségéért is. Ehhez szükséges a dizájn-orientált szemlélet és az informatikai tudás is.
Hogyan épült fel aztán a UI team, aminek te vagy a vezetője?
Fokozatosan. Mivel a Nav N Go-nak egyre több üzleti partnere lett, megnőtt az igény a munkánkra, hiszen a legtöbb készülékgyártó saját arculattal, egyedi dizájnnal szeretné piacra dobni a termékét, és a mi feladatunk az, hogy megteremtsük számára a szoftver megfelelő „külsőségeit”, és az elképzelésüknek megfelelően alakítsuk a felhasználói felületet. Jelenleg 13-an dolgozunk ezen a területen, és valószínű, hogy érkeznek még új kollégák.
Mennyire dolgoztok team-munkában?
Abszolút. A csapat úgy áll össze, hogy van, akiben a grafikai véna az erősebb, és van, aki inkább a programozás közeli dolgokban van otthon. Így a szakembereink ki tudják egészíteni egymás munkáját. A UI fejlesztés alapja egyébként egy saját, belső engine, saját script nyelvvel, aminek a folyamatos fejlesztésén rengeteg kitűnő szakember dolgozik, akikkel szorosan összefonódik a munkánk. A UI csapatba érkező új kollégáknak ezt el kell sajátítani. Végeredményben egy kicsit mindenki ért mindenhez, így nagyon rugalmasan és hatékonyan lehet kezelni a csapat erőforrásait.
Általában szabad kezet kaptok a munkában?
Ez nagyon projektfüggő. Néha az ügyfél tudja, hogy mit akar, pontos arculati tervvel érkezik és megszabja a UI minden részletét. De az is előfordul, hogy mi találunk ki egy szerintünk megfelelő dizájnt és később ők jóváhagyják. Azért általánosságban ki merem jelenteni, hogy nem nagyon volt olyan project, amibe így, vagy úgy ne „piszkáltunk” volna bele. Aztán persze ott vannak a saját „gyerekeink”, a Nav N Go önálló termékként értékesített navigációs szoftverei, mint a Nav N Go iGO 8, aminek szinte minden egyes pixelén ott van a kezünk nyoma.
Mik azok a legfontosabb tulajdonságok, amik szükségesek ahhoz, hogy jól végezze valaki ezt a munkát?
Az elhivatottság, a kreativitás és a fantázia elengedhetetlen. Ezen felül azt vallom, hogy kellő mértékű nyitottsággal, szorgalommal, szakmai alázattal megáldva bárkiből lehet jó szakember.
Van olyan projektetek, amire különösen büszke vagy?
Nem nagyon szeretném kiemelni egyiket sem, mert valahol mindegyikre büszke vagyok. Az én nagy projektem maga a UI team. Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen jól összeszokott, konstruktív csapatot sikerült összehozni, amely minden féle belső feszültségek nélkül, jó hangulatban, remekül tud együttműködni. Természetesen ez nem csak az én érdemem, hanem minden egyes emberé a csapatban, akik ezt nap, mint nap lehetővé teszik.
Miben tudja segíteni a Nav N Go a munkátokat?
Egyrészt szerencsések vagyunk, hogy ilyen kellemes munkakörnyezetben dolgozhatunk, amit a cég biztosít számunkra. Ugyanakkor én magam – és talán ezt a csapatom nevében is mondhatom – nem ezt tartom motiválónak. Sokkal inkább azt, hogy olyan kollégákkal, partner cégekkel dolgozhatunk együtt, akiktől érdemes és lehet is tanulni. Fontos pozitívum számomra az is, hogy az egész cégen belül nagyon rugalmas az időbeosztás. Az a lényeg, hogy a határidőre kész legyen a munka, és nem az, hogy reggel 9-től 5-ig végezzük el.
Milyen a saját időbeosztásod? Van időd a munkán kívül másra is?
Általában szoktak lenni időszakos hobbijaim, de az utóbbi időben ez valahogy elmaradt. Szabadidőmet a párommal töltöm és amikor csak időm engedi igyekszem a „jövőre készülni” és folyamatosan fejleszteni magam. Főleg operatív irányítással és marketinggel kapcsolatos könyveket, cikkeket olvasok, mert érdekel ez a terület, és csoportvezetőként egy kis részét már most is tudom alkalmazni a megtanultaknak. Emellett esténkén különböző online kaszinókban csiszolgatom póker tudásomat. :-)
Hírek
2010. 03. 01. 21:25
Megérkezett a Nav N Go prémium kategóriás navigációs szoftvere, az iGO primo™
A magyar szoftverfejlesztő cég bemutatta OEM partnereinek a vállalat legújabb technológiai fejlesztéseit tartalmazó, ugyanakkor továbbra is könnyen kezelhető navigációs szoftverét, az iGO primo™-t. 2010. 02. 08. 11:52
Nézze meg saját szemével a Nav N Go mobil navigációs megoldásait az MWC-n
A Nav N Go első alkalommal vesz részt kiállítóként a barcelonai Mobile World Congress rendezvényen, 2010. február 15. és 18. között. A térképszolgáltató Navteq-kel közösen sok szeretettel várjuk partnereinket és a kiállítás résztvevőit az 1-es csarnok 1D59-es standján, ahol bemutatjuk legújabb navigációs megoldásainkat, melyek számos mobil platformon, például Androidon, Windows Mobile-on, vagy iPhone-on kiválóan működnek. 2010. 01. 12. 13:16
Újabb régiós navigációs megoldások iPhone-ra: megjelent az iGO My way 2009 két Kelet-Európa csomagja
Az iGO My way 2009 iPhone-ra kifejlesztett navigációs megoldás vadonatúj Kelet-Európa kiadásai letölthetők az Apple App Store-ból. A 20 és a 6 országos csomag is tartalmazza Magyarország részletes térképét.