A Nav N Go története
A Nav N Go Kft. 2005-ben alakult meg azzal a céllal, hogy forradalmi megoldásokat kínáljon a műholdas navigáció terén. Az iGO My way navigációs szoftver nemzetközi sikerének köszönhetően a vállalat rövid idő alatt jelentős növekedést ért el. A cég jelenleg mintegy 250 főt foglalkoztat budapesti központjában, ahol a kutatás-fejlesztés, illetve a projekt és termék menedzsment folyik.
A Nav N Go-nak 20 országban van disztribúciós központja, emellett mintegy 70 OEM partnere révén a világ majd’ minden kontinensén meghatározóan jelen van a piacon Észak- és Dél-Amerikától Európán át egészen Ázsiáig. Az általuk fejlesztett, 3D-s navigációs program ma már olyan csúcsmárkák termékeiben fut, amilyen a HP, a Sony PSP, vagy a Clarion.
Fejlesztéseiket rendszeresen mutatják be nemzetközi kiállításokon, 2006 óta minden évben ott vannak a hannoveri CeBIT-en, 2008-ban először pedig a Las Vegas-i CES-en is bemutatkoztak. Legnagyobb újdonságuk a 2009-es CeBIT-en bemutatott iGO amigo szoftversorozat, mely prémium termékként a navigációs piac új mérföldköve lehet.
A Nav N Go név ma egyet jelent egy dinamikus, innovatív fejlesztőcéggel, amely átfogó megoldást kínál a mobil eszközök könnyebb használhatóságában és a játékfejlesztésben éppúgy, mint a navigációban.
Mérföldkövek a Nav N Go történetében
- Megalapították a Nav N Go Kft-t. Több befektető is csatalakozott a céghez, mint pl.: a GPS&More, mely cégek a globális navigációs üzleti tapasztalataikkal járultak hozzá a Nav N Go sikeréhez
- A Nav N Go bemutatta iGO My way Magyarország GPS-navigációs szoftverét. Az SD memóriakártyán megjelent termék rövid idő alatt a magyar autósok kedvence lett.
- A Nav N Go Németországban, a hannoveri CeBIT-en bemutatta a navigációs piac legnagyobb szenzációját, az iGO My way 2006-ot, amely 26 európai ország térképét tartalmazza, és elfér egy 1 GB-os memóriakártyán
- A Nav N Go megvásárolta a PDAmill Kft-t, a 3D-s játékszoftver-fejlesztő céget, akik a kezdetektől részt vettek az iGO My way szoftver fejlesztésében.
- A hannoveri CeBIT-en a Nav N Go ízelítőt adott fejlesztés alatt álló, valódi 3D-s térképszoftveréből, a Nav N Go iGO 8-ból.
- A cég bemutatta az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, és teljes Európa térképeket tartalmazó 2GB-os memóriakártyát.
- A berlini IFA-n a Nav N Go bemutatta azon partnereit, akik már a 3D-s Nav N Go iGO8 alapú termékkel jelentek meg a piacon. Ilyen volt a Mio 620 és a Sony PSP készülék, melyek teljes Európa térképpel kerültek forgalomba.
- A Nav N Go bemutatkozott Amerikában. A Las Vegas-i CES-en bemutatták Amerikai Egyesült Államok és Kanada térképével használható 3D-s Nav N Go iGO 8 szoftvert.
- A Nav N Go a hannoveri CeBIT-en bemutatta 3D navigációs szoftverének memóriakártyás változatát, a Nav N Go iGO 8-at. A cég a nemzetközi vásáron több globális vállalattal is kötött ígéretes együttműködési megállapodást.
- A Nav N Go piacra dobta Magyarországon a Nav N Go iGO 8 szoftvert. A microSD memóriakártyán megjelent termék 43 európai ország térképét tartalmazza, és számtalan felhasználóbarát funkcióval könnyíti meg a navigálást.
2008. május-augusztus
- Egyre több navigációs készülék és PDA jelent meg a Nav N Go 3D navigációs megoldásával. A legismertebb márkák között megtalálható a Clarion, az Asus, és a Ramar is.
2008. szeptember
- A Nav N Go platina szponzorként látta vendégül a navigációs szakmát a Budapesten megrendezett Canalys Navigation Forum konferencián.
2008. október-november
- A Nav N Go kimagasló teljesítményét rangos technológiai és üzleti díjakkal ismerték el. A vállalat nyerte az ITbusiness Leadership díjat, a Deloitte fast 50 „Rising Stars” kategória díját, valamint az Üzleti Etikai Díjat.
2008. december
- Elindult a Nav N Go hivatalos frissítőportálja, a naviextras.com. A weboldalon a PDA verziós Nav N Go iGO 8 szoftver frissítése mellett több PNA márka frissítését is lehetővé válik, valamint új térképeket és egyéb extra tartalmakat is lehet vásárolni.
2009. január
- A Nav N Go bejelentette, hogy bővíti térképkínálatát, hiszen immár Kína, Chile és India térképével is rendelkezik. Ezzel jelentősen növekedett a vállalat dél-amerikai térképlefedettsége, illetve a piacon az elsők között biztosítanak Kína térképet.
2009. március
- A Nav N Go a hannoveri CeBIT-en bemutatta vadonatúj, prémium kategóriás szoftversorozatát, az iGO amigot. A PNA-kra optimalizált navigációs termék számos ismert márka figyelmét felkeltette.
2009. április-június
- Az iGO amigo megjelent az észak-amerikai piacon és több európai országban, a Nav N Go néhány kiemelt partnerének navigációs készülékén.
2009. augusztus
- Megjelent az iGO My way 2009., a Nav N Go valódi, 3D-s navigációs megoldása iPhone-ra. A termék Észak-Amerika, Európa és Nyugat-Európa csomagokban érhető el.
Ma
- A Nav N Go többféle navigációs szoftvermegoldást fejleszt, többek közt PND-re, okostelefonokra, játék konzolokra és beépíthető autós navigációs készülékekre. A cég szoftverei olyan vállalatok készülékein érhetők el, mint a Becker, a Clarion, az Asus, a Pioneer, a Hyundai, vagy a Nextar. A fejlesztőcég mintegy 70 OEM partnere révén meghatározóan jelen van a piacon egész Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában és Új-Zélandon is.
.
A magyar szoftverfejlesztő cég bemutatta OEM partnereinek a vállalat legújabb technológiai fejlesztéseit tartalmazó, ugyanakkor továbbra is könnyen kezelhető navigációs szoftverét, az iGO primo™-t.
A Nav N Go első alkalommal vesz részt kiállítóként a barcelonai Mobile World Congress rendezvényen, 2010. február 15. és 18. között. A térképszolgáltató Navteq-kel közösen sok szeretettel várjuk partnereinket és a kiállítás résztvevőit az 1-es csarnok 1D59-es standján, ahol bemutatjuk legújabb navigációs megoldásainkat, melyek számos mobil platformon, például Androidon, Windows Mobile-on, vagy iPhone-on kiválóan működnek.
Az iGO My way 2009 iPhone-ra kifejlesztett navigációs megoldás vadonatúj Kelet-Európa kiadásai letölthetők az Apple App Store-ból. A 20 és a 6 országos csomag is tartalmazza Magyarország részletes térképét.